A Jézus Szíve Család célja a Legszentebb Szív tiszteletének felélesztése és terjesztése.
Szekszárdon 1989-től működik. Korábban Milályi Mihály volt a főapostol, 2001 nyarától Kovács Jánosné a vezető. Szekszárdon jelenleg 5 család működik egy-egy apostol vezetésével, családonként 14 taggal.
Néhány éve a Jézus Szíve Családoknak nincs országos központja.
Évente három alkalommal minden tag kilencedet végez pontos beosztás szerint, az erre a célra kidolgozott imafüzet alapján. Minden hónap első hétfőjén (ha ünnepre esik, akkor a következő héten) közös imaórát tartunk a szentmise előtt egy órával. Havonta van felajánló szentmisénk, általában első pénteken. Ezen kívül még három szentmise-felajánlásunk van: beteg, élő és elhunyt tagjainkért. Nagycsütörtökön este virrasztást, az Isteni Irgalmasság, Jézus Szentséges Szíve és Krisztus Király Ünnepe alkalmával ünnepélyes szentségimádási órát tarunk a Béla király téri templomban. Nagyböjtben, Úrnapján /oltárt díszítünk/, az októberi rózsafűzér- imádságban és az adventi rorátékon rendszeresen szolgálunk.
Tagjaink közül többen részt vesznek más lelkiségi csoportban is. Önálló zarándoklatot néhány éve nem szerveztünk, de tagjaink közül többen csatlakoztak más csoportok által meghirdetett zarándoklatokhoz, illetve lelki programokhoz.
A Jézus Szíve Családnak bárki tagja lehet, aki vállalja, hogy évente három alkalommal kilenc napon keresztül imádkozik az erre rendszeresített imafüzetből. A közösségi alkalmakon való részvétel nem kötelező, de mindenkit nagy szeretettel hívunk és várunk.
Sajnos tagságunkat – egy-két kivételtől eltekintve – az idősebb korosztály képviseli, tehát IFJÚSÁG figyelem!
Aki kicsit többet szeretne tenni Jézusért és a lelkekért, köztünk a helye!
Vasárnap | 07.30 Újváros |
08.45, 18.00 Belváros | |
Hétfő | 07.00 Újváros |
17.30 Belváros | |
Kedd | 06.30, 07.00 Belváros |
Szerda | 17.00 Belváros |
Csütörtök | 07.00, 17.30, 18.00 Belváros |
Péntek | 06.30, 07.00, 18.00 Belváros |
Szombat | 07.30 Kórház kápolna |
17.00, 17.30, 18.00 Belváros | |
Vasárnap | 07.30 Újváros |
08.45, 18.00 Belváros | |
Jelmagyarázat: énekes mise | csendes mise | †: elhunyt | cs.: család | t.: tagjai | lü.: lelki üdvéért |
Copyright © Szekszárdi Római Katolikus Plébánia 2018